Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a „BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT” Családi Életre Nevelés program Módszertani Alapképzésnek a második és egyben az utolsó része.
Nagyon sokrétű és információban gazdag képzésen vehettünk részt, ahol sok ötletet kaptunk, megannyi lehetőséggel ismerkedtünk, a „hogyanokkal” kapcsolatos kérdésekre kaptunk választ.
A képzés széleskörű ismeretanyagot ölelt fel. Izgalmas, változatos, interaktív előadások voltak, amik nagy segítséget nyújtanak majd a további tevékenységünkben is. Munkánkat megkönnyítő információkat, ismereteket gyűjthettünk össze.
Ottlétünket családias hangulat övezte, egészen jó csapattá formálódtunk, annak ellenére, hogy több korosztályt képviseltünk. Nagyon jó érzés volt csapatban dolgozni, pedig mindannyian más érdekeltséget képviseltünk. Szakmailag is jó volt látni, hogy megtaláltuk a közös hangot.
E képzésnek köszönhetően, úgy döntöttünk, hogy együtt próbálunk valamiféle közösséget létrehozni és egymást a továbbiakban támogatni. A rendezvényt nagyon hasznosnak, érdekesnek és személyiségfejlesztőnek találtuk.
Köszönet és hála mindenért!
Csata Helga
Forrás: gerhardus.ro