logoHU

Hírek

2026.02.10.

Share

Családakadémia találkozó Aradon

Február 6 és 7. között zajlott a Családakadémia második évének soron következő találkozója az arad-gáji pasztorációs központban. Az első este jó hangulatú vacsorával indult, majd olyan játékokat próbálhattak ki a házaspárok, amelyeket a későbbiekben felhasználhatnak jegyesoktatás vagy családos foglalkozás alkalmával.

A második nap első felében a mentor Kovács házaspár a retorika rejtelmeibe nyújtott mélyebb betekintést. Kihangsúlyozták, hogy az előadás szíve az igazság, az érték és a szó. Az igazság: amit közvetíteni szeretnénk szívügyünk kell, hogy legyen; az érték: amit el akarunk mondani, a hallgatóság számára is értékes kell, hogy legyen; a szó, amit a hallgató észben tart, és cselekvésre indítja. Ezt a hármasságot figyelembe véve a házaspároknak ismét egy 5 perces előadást kellett összeállítaniuk és bemutatniuk. Az előadásokat a kiértékelés követte, amely során sok pozitív visszajelzést és építő kritikát kaptak.

A nap második felében a Kovács házaspár az önnevelésről fontosságáról beszélt, hogy felismerjük azt, mi a célja Istennek a mi létünkkel. Az előadásuk után párbeszélgetés következett, melyen az alábbi kérdéseket elemezték ki:

  • Önnevelésre vagy a társam megváltoztatására törekszem?
  • Hogyan érezzük, családi életünket mennyire határozzák meg a külső körülmények és mennyire a saját elhatározások?
  • Mennyire figyelek? Hallom-e a „nyitott ajtók” belső hangját?

A programból ezúttal sem hiányzott a közös szentmise. A találkozó végül hálaadással zárult.

Őze Kinga

Fotó & Forrás: gerhardus.ro

KIK VAGYUNK?

KAPCSOLAT

© Copywrite 2026 | DIOECESIS TIMISOARENSIS | All Rights Reserved