– Mi volt az elsődleges célja ennek a nemzetközi találkozónak?
– Ferenc pápa Amoris lætitia apostoli buzdítása már öt éve megjelent, és úgy fogalmazhatnánk, hogy ennek a konferenciának az volt a célja, hogy megvizsgálja, milyen módon ültették át a gyakorlatba az Amoris Lætitia tanítását a különböző országokban, ugyanakkor stratégiákat dolgozzunk ki közösen arra, melyek a legjobb módszerek a gyakorlati megvalósításhoz.

– Több egyházmegyében már elkezdődött a családok képzése. Püspök úr tervez-e kifejezetten családosoknak szánt kurzust?
– Első lépésként szétosztottuk a családoknak az Amoris lætitia apostoli buzdítást, és itt nem csak a mi egyházmegyénkre gondolok. Ugyanakkor nagyon sok család még nem ismeri a Szentatyának ezt a tanítását. Szükségesnek látom továbbá, hogy a papok is kezükbe vegyék és tanulmányozzák, mert ebből lehet igazán kiindulni. A konferencián sokan fontosnak találták, sürgették és kiemelték, hogy családanimátorokat képezzünk, akik majd a különféle tevékenységekben együtt tudnak dolgozni a papokkal és a szerzetesekkel. A mi egyházmegyénkben ez irányban tettünk már lépéseket, egy képzést már terveztünk, de gondolom, hogy még sokkal többre lesz szükség. Az előző években megtartott családakadémia tagjai segítségével indul a következő kurzus, és amikor ezt befejezik, ők fognak segíteni a többi képzés megtartásában. Lehetne ezt akár egyszerűbben is csinálni, mégpedig felébreszteni a házaspárokban a családi hivatás érzését. A házasság szentségéből kifolyólag nekik családi hivatásuk, valamint missziós hivatásuk is van. Ezt a hivatást felébreszteni, segíteni, együttműködni velük – úgy gondolom, hogy minden egyházmegyében sokkal intenzívebben kell, hogy tegyük.

– Mint a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnöke, tervez-e országos kurzusokat a közeljövőben, ha a járványügyi helyzet megengedi? Tervez-e esetleg országos találkozót papoknak, szerzeteseknek vagy akár szeminaristáknak, akik a családok lelki kísérésében szeretnének fejlődni?
– Országos kurzust jelenleg lehetetlen szervezni a távolságok miatt. Egyázmegyei szinten is szinte lehetetlen, mert a családok nem tudnak olyan sokat utazni. Online megtartani pedig úgy gondolom, nem lenne olyan hatékony. Ugyanakkor kapcsolatban vagyunk és kapcsolatban is kell, hogy maradjunk országosan az egyes egyházmegyék családpasztorációs felelőseivel. Itt intenzív kurzusról van szó, nem csak elméleti tudásról. Arról, hogy ha az Amoris lætitia-ból valamit elmélyítünk azt mindjárt gyakorlatba is ültessék a plébánián. A szemináriumban viszont én is szükségesnek tartom, és ez a konferencián elhangzott többször is, hogy házaspár is segítse a kispapokat a családpasztorációban, illetve, hogy a szeminaristák a felkészülési idejük alatt tudjanak intenzíven részt venni a családpasztorációban. Ez több szempontból is fontos, és remélem, ennek hamarosan el is jön az ideje. Már egyik-másik szemináriumban vannak előadások a családpasztorációról, de ennek sokkal intenzívebbnek kell lennie. Ez eddig nem volt megszokott, mert nem volt rá igény. Például a falun élő hívek esetében – sajnos, mi manapság ugyanezt tükrözzük vissza – nem volt rá szükség, mert a családok, mivel közösségben éltek, akár több generáció is együtt, tanultak egymástól, segítették egymást, akár a gyereknevelésben követhették egymás példáját. Nem volt annyira szükséges a családpasztoráció, elég volt a házasság szentségére felkészíteni a fiatalokat. Fontos, hogy a régebben felszentelt papok is megtanulják ezt, mert a mai világban nagyon fontos a családpasztoráció. Minden a családban történik, kezdve a kisgyerek hitoktatásától, és fontos, hogy a szülő támogassa ezt, mert ha nem, akkor a gyermek úgy nő fel, hogy nem tartja majd fontosnak a hitet, a keresztény életet.

– A kisebb létszámú családos csoportokkal mi a helyzet, hogyan foglalkozzunk velük, hogyan segítsük Őket?
– Mindenhol biztatni kell őket. A családos csoport úgy jön létre, hogy van egy lelkes pap vagy lelkes család, akik körül kialakul egy családos csoport. Ha ez hiányzik, nincs olyan szabály vagy törvény, amely létre tudná hozni. Fontos, hogy szívügyünknek tekintsük mi papok vagy akár a házaspárok, hogy a családosokkal külön is foglalkozzunk. A társadalomban ugyanis nem családként tartják őket számon, hanem csak individuumként. Például, ha a házaspár valamelyikének munkahelyén van egy rendezvény, arra csak az alkalmazottat hívják, a párját már nem, vagyis nem kezelik őket családként. Nekünk fontos, hogy családként kezeljük a családokat.

– Mivel a papok együtt kell, hogy dolgozzanak a családokkal, Püspök úr gondolkodik-e azon, hogy tanfolyamot vagy előadássorozatot szervezzen papoknak, amelyen az Amoris lætitia egy-egy részét vagy javaslatát dolgozza fel, esetleg olyat, amely nagyobb súlyt helyez a házasság utáni lelki kísérésre?
– Az egyházmegyei családpasztorációs felelősök országos konferenciájának, amelyen az egyházmegyénkből is többen részt vettek, pontosan ez volt a témája: A családok kísérése. Ennek keretében a dikasztérium részéről jelen lévő előadó, Leonardo Neppi is erről beszélt. Tavaly ősszel több előadás is volt családoknak az Amoris lætitia buzdítás témájában, ezek közül az egyiket én tartottam. Varga László, kaposvári megyéspüspök is tartott előadást, amelynek központi alakjává Szent Józsefet állította. Amikor családos találkozókat tartunk, nem csak a családokat hívjuk meg, hanem a lelkipásztorokat is. Néhányan részt is szoktak venni ezeken, és próbálnak több mindent megvalósítani. A nyáron is lesz három családos tábor. Most azon gondolkodunk, hogyan is lehetne a lelkipásztorokat jobban bevonni ebbe a munkába. Szerintem elsődleges, hogy a papok mindannyian elolvassák az Amoris lætitia-t, utána egy-egy témát kiemelve lehetne ezekről előadásokat tartani. Nagyon szépen megfogalmazták a konferencián is, hogy az Amoris lætitia nem egy probléma, amiről beszélni kell, hanem olyasmi, amit gyakorlatba kell ültetni. Persze szükséges, hogy egymást tudjuk bátorítani, segíteni, illetve, hogy erről beszéljünk. Gondolom, hogy minden plébániának lépnie kell egyet előre. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy levonják a következtetéseket, és ami eddig nem volt jó, azt próbálják mellőzni, másképp megoldani. Mindehhez viszont idő és energia szükséges. Ha vannak animátor családjaink, akkor velük a papok nagyon szép munkát tudnak végezni a többi család érdekében. Ez a módszer egyelőre még kezdeti állapotban van, de remélem, hogy ezen a téren nemsokára látványos fejlődésnek lehetünk tanúi.

– Van-e külön stratégia az egyszülős családok számára? Miben térhet el a gyermeküket/gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák, édesapák, esetleg özvegyek lelki kísérése a kétszülős családokétól? Van-e ebben kiemelt feladata a lelkipásztornak?
– Beszéltünk az animátor családokról, akik a többi családot kísérik. Például az egyszülős családok vagy özvegyek is nagyon sokat tehetnek a fiatal családokért. Az elváltak például megoszthatják tapasztalataikat, hogy azokból a fiatal párok tanulhassanak. Mindazok, akik tudatosítják küldetésüket, a családpasztoráció aktív résztvevői lehetnek. Azokra, akik egyedül nevelik gyermekeiket, külön oda kell figyelni, segíteni kell őket, de ez csak úgy valósulhat meg, ha a plébániákon családközösségek alakulnak. Ezek a családközösségek tudnak majd ezekre a személyekre odafigyelni, mivel lehetetlen, hogy egy papnak egyformán jusson ideje mindenkire. De az animátor családokon keresztül oda tud figyelni mindenkire. Az elváltak, az özvegyek vagy akár az újraházasodottak is sebeket hordoznak a lelkükben, de a keresztény hit segít ezeket begyógyítani, így ők nagy segítséget jelenthetnek a másokért való életben. Egyetlen családnak sem szabad teljesen magába zárkóznia, és egyet sem szabad magára hagyni. A küldetését olyan módon kell megélnie, hogy a többi családért él. Volt egy nagyon szép hasonlat, ami elhangzott a konferencián: a világítótorony maga Jézus Krisztus. Ő a cél, mindenki Feléje kell, hogy haladjon. Nem elég azonban távolról megmutatni a világítótornyot, ilyen értelemben az örök üdvösséget, hanem a kísérő a maga saját kis lámpásával megvilágítja az úton annak a lépteit, akit kísér, így segítve őt, hogy eljusson a végső célhoz. Mind a kettő szükséges: világítani is és segíteni is. Nem kell világméretű vagy egyházmegyei kurzus. Fontos, hogy ott helyben megtalálja valaki azt az egy-két családot, amelyik hajlandó arra, hogy felfedezze és felfrissítse azt a missziós lelkületet, küldetést, amit a házasság szentsége által kaptak. Ahol ez megtörténik, ott nagyon-nagyon szép eredmények születhetnek, bár lehet, hogy csak évek múlva.

– Melyek a házaspárok lelki kísérésének alapvető szempontjai? Konkrétan mit jelent ez, hogyan valósul meg?
– Ez úgy történik, hogy néhány család képzésen vesz részt, és a többi családért kezd el élni. Így ezekre a formálókra kell odafigyelni, hogy lelkileg frissek maradjanak. Ez különféle találkozók által valósul meg, akár regionális, egyházmegyei szinten, akár országos szinten. Elsősorban helyi szinten kell előre mozdítani valamit, hogy legyen néhány család, amelyik elindul ezen az úton. Különböző kísérletek vannak ezen a téren: vannak országok, ahol 12 témát pár évre leosztanak, és azokat dolgozzák fel. Az Amoris lætitia-nak bármelyik részét fel lehet dolgozni, el lehet mélyíteni. Most itt vannak a Szentatya és a családok által készített videók, három már meg is jelent, amit sikerült lefordítanunk (román és magyar nyelvre), ezek alkalmasak a családos csoportok számára, hogy átbeszéljék és kérdéseket fogalmazzanak meg azzal kapcsolatban, hogy az ő életükben ez hogyan történik, változtatott-e valamin? Egy másik fontos dolog lehet a Jegyesek Rózsafüzére, amit nem csak kimondottan jegyeseknek ajánlunk, hanem házaspároknak is, hogy azt imádkozva elmélkedjenek rajta, mivel mindegyik tizedhez egy részt csatoltak az Amoris lætitia-ból. Fontos, hogy azok a családok, amelyek más családokat kísérnek, rugalmasan kezeljék ezt, mert a családok nem egyformák, ugyanakkor fontos a személyes odafigyelés. A Szentatya három lépést ajánl. Az első, hogy mindig meg kell őket hallgatni. A második lépés a megkülönböztetés: meghallgattuk őket, akkor most ebből levonunk következtetéseket. A harmadik lépés az integrálás, amikor bekapcsolódik egy közösségbe. Ez robbanásszerűen fog történni, mivel mi egy családdal kezdünk foglalkozni, ők egy másik családdal és így lesz egyre hosszabb a lánc.

– A találkozón felvetődött egy közös internetes felület létrehozásának gondolata a családpasztorációban dolgozók számára tapasztalatcsere céljából. Létezik ilyen Romániában is, ha nem, tervezik-e ennek létrehozását?
– Igen, felvetődött náluk is, az igény megvan, de az országos családpasztorációs bizottságnak pillanatnyilag nincs egy munkatársa sem. Azon dolgozunk, hogy alkalmazni tudjunk egy személyt, és a jövőben biztosan sor kerül egy internetes felületet létrehozására is, ahol mindent megoszthatunk egymással. Kigondoltuk, tervezzük, de önkéntes munkával nehéz megvalósítani.

– Ferenc pápa meghirdette a Nagyszülők és Idősek Világnapját, amelyet július 26-án, Szent Anna és Joachim liturgikus emléknapja táján tartanak. A mi egyházmegyénkben terveznek-e valamit ezzel az új nemzetközi nappal kapcsolatosan?
– Erről a konferencián is szó esett, és mi minden plébánost arra biztatunk, hogy azon a vasárnapon mutassanak be egy misét az idősekért, ahol lehetőleg legyenek jelen a családjukkal együtt. Nagyon fontos, hogy találkozzanak egymással, ez legyen a lelke ennek a napnak. A másik fontos feladat, hogy e nemzetközi nap táján látogassuk meg az időseket és a betegeket. Mi másnapra, Szent Anna és Joachim emléknapjára zarándoklatot terveztünk Máriaradnára az idősök és a nagyszülők számára. A szentmise 11 órakkor kezdődik, reméljük, hogy sokan eljönnek.

– Püspök úr, milyen olyan tapasztalattal, ötlettel gazdagodott a négy nap során, amelyet megvalósíthatónak lát a mi egyházmegyénkben is?
– Egyrészt, látva, hogy világviszonylatban milyen sokat tesznek a családokért, megerősödtem abban a tudatban, hogy még inkább szívvel-lélekkel dolgozzak és személyesen másokat is segítsek, hogy a családokért dolgozzanak. Miután a Szentatya meghirdette az Amoris lætitia Család Évet, egyházmegyénkben első helyre került a családanimátorok képzése. Nem haladunk nagy lépésekkel, de elindultunk, és a jövőben még intenzívebben kell ezt tennünk. Arra is gondoltam, hogy a plébániai alkalmazottak máriaradnai zarándoklatára ne csak őket, hanem a házastársukat is hívjuk meg, vagy a családjukat. Gondoltam arra is, hogy a pasztorális év programjait tervező megbeszélésre több családot kell meghívni, hogy velük együtt gondoljuk át az előttünk álló évet. Most pedig nagyszerű lehetőség adódik a családoknak arra, hogy együtt vegyenek részt például az Eucharisztikus Kongresszuson, valamint a jövőre Rómában rendezendő Családok X. Világtalálkozóján.

– Köszönjük a beszélgetést

Váncsa Csaba