logoHU

Hírek

2020.02.14.

Share

Gyertyafényes vacsora a családoknak

A Házasság hete keretében a temesvári Püspökség Család- és Felnőttpasztorációs Irodája azoknak a házaspároknak szervezett gyertyafényes találkozót és vacsorát, akik évek óta aktívan bekapcsolódnak a különböző családos programok megszervezésébe és lebonyolításába.
A rendezvényre február 13-án, csütörtökön, Valentin-nap előestéjén került sor a Schönstatti Mária-nővérek temesvári közösségi házában. A „Candlelight dinner” vagyis Gyertyafényes vacsora elnevezésű találkozón résztvevő öt házaspár meghitt perceket tölthetett együtt, alkalmuk volt kikapcsolódni, egymásra figyelni, hiszen a mindennapokban is szükség van a kettesben töltött időre. Ugyanakkor az egyes fogások között olyan próbákat kellett megoldaniuk, amelyek megerősítették őket az együvé tartozásban. Mint azt a szervezők is hangsúlyozták, az év során ezek a családok szerveznek programokat másoknak, most rajtuk a sor, hogy úgymond, kényeztessék őket.
Az este a Schönstatti Mária-nővérek kápolnájában közös imával ért véget, Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki helynök megáldotta a családokat, majd minden pár külön imádkozott és megáldotta a házastársát.
A résztvevők reményüket fejezték ki, hogy ezt a programot jövőre is megszervezik majd más családoknak, hogy ők is megtapasztalhassák ezt az élményt.

Váncsa Csaba

Forrás: gerhardus.ro

KIK VAGYUNK?

KAPCSOLAT

© Copywrite 2026 | DIOECESIS TIMISOARENSIS | All Rights Reserved