A délután szentmisével kezdődött, mely előtt a szervezők gyónási lehetőséget biztosítottak. A liturgiát Pál József Csaba megyés püspök mutatta be, koncelebráltak a jelen levő lelkipásztorok. A homíliában Kalna Zsolt minorita atya a család fontosságáról, megtartó erejéről beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekek hitre nevelése a családban kell elkezdődjön, melynek leghatékonyabb módja a példamutatás: legyenek közös imák, szentmiselátogatás, közös ünneplés, együttlét. A szentmisének felemelő, de ugyanakkor meghitt hangulatot adott a kórus, az Arad különböző plébániáihoz tartozó családok közös zenei szolgálata, melyet gitárral és dobbal kísértek.
A liturgia után a bazilika mögötti domboldalon a résztvevők végigjárták Krisztus keresztútját. A stációknál más-más család olvasta az elmélkedés szövegét, a Pécskai Magyar Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Amatőr Színjátszó Köre pedig megjelenítette Jézus szenvedéstörténetét, lehetővé téve, hogy a jelenlevők még inkább átérezzék Jézus értünk vállalt hatalmas áldozatát.
A találkozó végén a szervezők szendviccsel és meleg teával látták vendégül a résztvevőket, melynek elfogyasztása közben lehetőség adódott a baráti beszélgetésekre is.
Köszönet Istennek, a Szűzanyának és a szervezőknek a lelki és testi táplálékért, a szép délutánért és az együttlétért!
Őze Kinga, Kisiratos
Forrás: gerhardus.ro