A hegyvidék, az erdős táj és az olykor kihívást jelentő környezet — különösen a gerincre helyezett stációk megközelítése — segítette a résztvevőket abban, hogy lépésről lépésre kövessék a Kálvária olykor fáradságos útját, egészen a csúcsig, a hegy tetején álló szörényordasi keresztig.
A különböző generációk együtt imádkozva, énekelve vagy elmélkedve reményt kaptak — mi, szervezők éppúgy, mint a gyermekek vagy az idősebbek, akik vállalták az áldozatot, hogy együtt legyenek, és így tegyenek tanúságot Krisztus halálból való feltámadásába vetett hitükről.
Mivel a visszaút miatt a megtett távolság megduplázódik, útközben barátságok is szövődtek, és sokan megosztották egymással benyomásaikat a hideg szélben átélt pillanatokról. Velünk tartott a Keresztút stációinak egyik alapító családja: Camelia Duca családja.
Szörényordas csendjét és vonzerejét tovább erősíti a helyi panziótulajdonosok vendégszeretete, akik örömmel fogadják az átutazókat csakúgy, mint a hit zarándokait.
Az alábbi sorokban a résztvevők néhány benyomását osztjuk meg. Szívből köszönöm mindenkinek a fényképeket és a személyes beszámolók megírására szánt időt.
Hiticaș Valentin Macedon resicabánya-govondári plébános, az Családpasztoráció egyházmegyei referense

A keresztúti ájtatosság ebben a különleges és természetközeli környezetben olyan élmény volt, amely sok lelki békét adott nekünk. Szörényordas különleges energiával rendelkezik, és az oda vezető út igazi áldás volt a lelkünk számára ebben az időszakban. Hálát adunk a Szörényordason töltött napért, a különleges esemény megszervezéséért, valamint a finom ebédért is.
Braun család

Szombaton egy olyan utat jártunk végig, amely jóval több volt, mint egy egyszerű kirándulás: a lélek útja volt. Egy jó barátnőmtől hallottam erről az eseményről, aki bátorított, hogy vegyek részt rajta, és az a gondolat, hogy ő is ott lesz a 8 éves kislányával, még inkább erőt adott ahhoz, hogy igent mondjak.
Így aztán a Szentháromság római katolikus plébánia papjával és híveivel együtt elindultunk a Keresztút állomásaihoz, egy áldott, különleges környezetben, Szörényordason. A természet csendje mintha minden lépésünket kísérte volna. Az út, amely néhol meredek és fárasztó volt, a maga csendes módján emlékeztetett bennünket Jézus keresztjének terhére. Minden egyes emelkedő a szenvedés metaforájává vált, ugyanakkor azé az erőé is, amely hitből fakad, és amely továbbsegít lépésről lépésre.
A 8 éves kislányommal és az édesanyámmal voltam együtt — három generáció, amelyet ugyanaz a gondolat és ugyanaz az élmény kötött össze. A lépteinkben, a meredekebb szakaszokon nehezen vett levegőben, és a stációk közötti csendben még mélyebben átéltük ennek az útnak a jelentését: nem csupán fizikai út volt, hanem őszinte közeledés a hithez, az áldozathoz és a reményhez.
A végén mindannyian asztalhoz ültünk, és nemcsak az ebédet osztottuk meg egymással, hanem egy olyan élmény örömét is, amely közelebb hozott bennünket egymáshoz, és talán önmagunkhoz is. Ez egy olyan nap volt, amelynek emléke a szívünkben marad.
Ciocoi Izabella

A szombati nap, amelyet a szörényordasi Keresztúton töltöttünk, számomra és a férjem számára jóval több volt, mint egy egyszerű lelki út: a csend és az Istenhez való közeledés mély élményévé vált. A hegy csendje időt adott arra, hogy minden megállónál, Krisztus szenvedésének minden stációjánál elmélyüljünk. Úgy éreztük, mintha lelassult volna az idő, és az út mentén álló minden egyes kereszt a szemlélődés, az alázat és a hála pillanatává vált. Ahogy haladtunk előre, nemcsak fizikai fáradtságot éreztünk, hanem egyfajta belső felszabadulást is. Minden lépés, amely közelebb vitt az út végéhez, segített megérteni, hogy a lélek csendje, a hit, a türelem és az önmagunkra találás egészen más mélységet kap a természet ölén — éppen úgy, ahogyan azt azok is megálmodták, akik létrehozták a szörényordasi Via Crucist. Az út eleje könnyű, de ahogy haladunk előre, egyre nagyobb erőfeszítést kíván. Mégis, a végén különleges látvány tárul elénk: az egész erdő, a falu… és a még hóval borított hegyek. Constandache Mirela és családja